Eurovízió 2009 – vélemény a második elődöntőről

Újabb tízből újabb hét – Magyarország nincs köztük. De azt kell mondjam, hogy hála Istennek nincs köztük. Hogy miért? Kiderül ebből a posztból.

Nézzük csak szépen sorjában! (Megint dőlt betűsök azok, akiket én bejuttattam volna, és félkövérek, akik tényleg be is jutottak.)

1. Horvátország: sokan kritizálták a dalt, az egyik magyar rajongói portálon például a következő megnyilvánulást olvastam: “Hogy juthatott be az a horvát ganéj?”. Kérlekszépen, úgy, hogy tudott énekelni. Jól. Örvendtem, hogy bejutott.
2. Írország: jellegtelen, átlagos csajbanda, jellegtelen, átlagos számmal.
3. Lettország: mi volt ez??? Alapból még jó, hogy szar szám, pocsék előadóval, de miért kell remegjen a színpadon mint egy idegbeteg???
4. Szerbia: a szám nem is lenne annyira rossz, de ez mégse ide való. A haja egyébként igazi:
Cipő.
5. Lengyelország: nekem nagyon tetszett, és jó hangja is volt, csak a szám sajnos elveszett a többi közt, nem volt olyan dolog, ami a szavazókat megragadta volna. Sajnos.
6. Norvégia: Rybak mindenki favoritja, és nekem sincs semmi bajom vele. Van esélye a győzelemre, és inkább ő, mint Rouvas.
7. Ciprus: reméltem, hogy Metaxa megtanul énekelni azalatt a három hónap felkészülési idő alatt. Tévedtem. Ez a dal FIZIKAI FÁJDALMAT OKOZ! A refrénnél már visítottam a fájdalomtól!😀
Kamil Mikulčík és Nela Pocisková
8. Szlovákia: szerintem a legszebb szám a lassúak közül, Pocisková hangja eszméleten jó. Kissé hasonlít a tavalyi román dalhoz, Miriţăék Pe-o margine de luméjéhez. Küldtem rájuk két sms-t, de ez nem segített rajtuk. Kár.
9. Dánia: rendben van az egész szám, ügyesek. Döntő.
10. Szlovénia: bár állítólag nem élőben hegedültek, én szerettem ezt a számot. Martina megtarthatta volna a szlovén elődöntős frizuráját, és mellkivillantós ruháját, biztos többen szavaztak volna rá😀
Ádokzoli + Náray = Gay.
11. Magyarország: na, elérkeztük Magyarországhoz…😀. A szám alapvetően nem tetszett, mert unalmas, átlagos pop. A koreográfia és a háttér szegényes volt. A vokalisták férfiak voltak, ennek ellenére visítoztak. Zoli is visítozott néha. Én szégyelltem volna magam, ha bejut. Magyar fórumokon is megfogalmaztak hasonló észrevételeket, amit a fanatikus “akármilyen-is-a-magyar-szám-énszerintem-megnyeri-és-csak-angolul-énekeljen-gagyi-popot” személyek lehurrogtak. Íme egy példa (érdemes megfigyelni az értelmes felső, és a szűklátókörű alsó kommenteket, a kommentek közül a lényegtelenek ki vannak vágva, ez csak ilyen “mix”):

Ádok Zoli egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy ő az első ötben szeretne benne lenni😀. Még a 25-be se sikerült bejutni. Aztán egy cikkben arról beszélt, hogy azért nem jutottak be, mert “van az az új szabály, miszerint 9 versenyző kerül be a nézők voksai alapján, és a tizediket a zsűri választja”. Zolikám, ez a szabály már évek óta fennáll! Tavaly Charlotte Perelli így jutott be (például). A mai retekklubbos Reggeliben pedig a politikai szavazást hibáztatta, ami idén tényleg nem volt jellemző, vagy ha jellemző is volt, akkor segítségével jó számok kerültek a döntőbe. Szerintem a döntő nagyon-nagyon színvonalas lesz – Ádok Zoli nélkül is. Remélem, jövőre jobbat választ Magyarország (például Tompos Kátya Magányos csónak c. dala jó lett volna Zoli helyett.)
12. Azerbajdzsán: jó szám volt, tudnak is énekelni, ennyi.
13. Görögország: túlságosan a showra ment rá, miközben a vokalista is leénekelte. De ha valaki ismert, már részt vett Eurovízión, sőt, műsorvezetője is volt, és még ráadásul két számmal kisebb pólóban mutogatja kigyúrt testét, miközben egy magas állványon áll, akkor beszavazzák…
14. Litvánia: őt is sokan fikázták, pedig szerintem nagyon jó. Mondjuk Pasiklydes Žmogus néven még jobb volt (=litvánul). Ugyebár az oroszok nem engedték Sasha Sonnak, hogy az előzetesen beküldött videó jelenjen meg a háttérben. És erre válaszul oroszul énekelt, hogy értsék az oroszok. Riszpekt!😉
Nelly számot húz.
15. Moldova: igazi román hora, amit én nagyon szeretek😉. És Nelly Ciobanu hangja is nagyszerű. Szép ruhák, anyanyelv – a siker titka. Annyira jó, hogy nómórkomment.
16. Albánia: amíg a dal Me mërr ne ëndërr néven futott, tetszett. Ahogy angol lett, kevésbé. Ahogy zöld szörnyet raktak a háttérbe, még kevésbé. Ahogy kiderült, hogy élőben elég hamis, még kevésbé. Nem juttattam volna be.
17. Ukrajna: a szám semmitmondó, a csaj olyan, mint egy kurva, de alapvetően magával a dallammal nincs bajom. A show miatt beszavazták, de ez várható volt.
Észt szépség.
18. Észtország: csodás szám, csodás nő, csodás előadás. Már a nemzeti válogatójukon lenyűgözött, és most is nagyon jó volt. Gratuláció!
Holland "szépség".
19. Hollandia: pocsék.

Szombaton nagyon színvonalas döntőt láthatunk, amiről igazán nem lesz, mit írnom, mert itt már minden leírtam. Na, majd meglátjuk!
És holnap már con, azoknak, akik mennek; én majd vasárnap.

Ne habozz, kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s