A DAL 2013 – 3. elődöntő – Előzetes értékelés

ADAL-uj

Ma este 20:15-kor folytatódik az idei magyar eurovíziós dal keresése az M1-en és a Duna Worldön! A Miyazakiblogon, ahogy azt az előző elődöntővel is tettem, a ma hallható számokat is egyenként értékelem előzetesen, majd az élő adást követően ismételten.

(A dalokat 1-5-ig pontozom, ám fontos megjegyezni, hogy pl. aki 5 pontot kap ebben a mezőnyben, lehet, hogy a nemzetközi mezőnyben kevesebb pontot kapna – tehát egy dal pontszámát mindig a többi 29 dalhoz viszonyítva fogja megkapni, figyelembe véve egyéb tényezőket.)

3. elődöntő nk copy5 PONTOSAK:

Polyák Lilla – Valami más: Már a legelején is ez a dal tetszett meg legjobban, elsőre, és még mindig 5 pontosnak tartom. Lilla hangjával szerintem nem lesz gond, és bár sokan mondják euphoriásnak, szerintem nem az (most az a divat, hogy minden pörgős számra ráhúzzák, hogy Euphoria-koppintás… pedig semmi köze hozzá).

Radics Gigi – Úgy fáj: A dala sajnos elég gagyi lett, de a hangja miatt megelőlegezem az 5 pontot.

4 PONTOSAK:

Cserpes Laura – Élj pont úgy: Néhol eléggé kiabálós-vinnyogós a dal, de összességében szerintem nem rossz, hallgatható… legfeljebb lejjebb pontozom, ha az élő előadás ront rajta.

Puskás Peti – Amíg a tűz ég: Tavaly is meglepően jó volt élőben, jobb, mint felvételről, idén is erre számítok. A dal nem rossz.

3 PONTOSAK:

Hoffman Mónika – Hullócsillag: Ez a szám is hallgatható, kezdetben, az első változatban idegesített Mónika betűejtése (“meg nem mutat-ja”), de ezt javították. Meglátjuk, 3 pontnál mindenesetre nem több.

Brasch Bence – Túl egyszerű: Szintén hallgatható, de nem ESC-kompatibilis dal, ha szabad így fogalmazni. Egyelőre 3 pont.

2 PONTOSAK:

Mohamed Fatima – Nem baj: A magyar rádiókban talán még elmegy, de Eurovízión semmiképp sem.

Burai Krisztián – Született szívtörő: Nekem ez a stílus nem jön be, egyelőre 2 pont.

United – Tegnap még más voltál: Nekik ugye már volt sok elég jó számuk, hát ez nem az… aztán lehet, hogy az élő előadás javít rajta, de én nem juttatnám tovább őket.

1 PONTOSAK:

Flash Travel feat. Újvári Péter – Soha ne add fel az álmaidat: Az álmaimat nem adom fel, de ez a dal nálam kritikán aluli.

írta-M

Ne habozz, kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s